Daisypath Anniversary Years Ticker

2010. július 28., szerda

Jogsi, süti, munkahely

Ez a hetem nem indult valami túl jól. Kezdődött a hétfői nappal. Mivel nekem még mindig nincs itteni jogsim gondoltam megpróbálom a tesztet hátha sikerül, bár sok reményt nem fűztem hozzá. Múlt héten már jártam a központba elvittem nekik a papírjaimat nézzék meg mi hiányzik azt mondták még egy lakcím igazoló papír kell ami lehet a banktól de a többi papírom rendben van. Na most hétfőn oda megyek viszem a hiányzó papírt is megkapom a sorszámomat várok másfél órát és az ügyintéző kinyögi az egyik papírom ( orvosi számla amin rajta van címem) nem jó mert azt már nem fogadják el. Nem sok hiányzott, hogy ne üvöltsem le a fejét komolyan nem értem múlt héten még jó volt most nem ki érti? Legszívesebben nekiálltam volna toporzékolni mint egy kisgyerek, mert ez már a sokadik alkalom, hogy valami nem jó. Most holnap megpróbálom még 1x és ha akkor is lesz valami baja így jártam én nem megyek még 5x vissza nem kell amerikai jogsi.

Ha már így elcseszték a napomat találtam a neten egy jónak tűnő torta receptet és mivel már elég régen sütöttem valami kipróbálom. A krémet sikerül elcsesznem, de sikerült megmentem gy ma be is tudtam fejezni igaz egy kicsit átalakítottam a receptet, de szerintem finom lett.

Ma majdnem elkéstem a munkából is mert még tortát fényképeztem, de annyira sietni nem is kellett volna mert 2 órára rá már haza is jöhettünk.
Épp megtudtam csinálni két polcvéget amit megint nekem adtak pedig mondtam, hogy én nem szeretném megcsinálni, mert fogalmam sincs milyen termékek kerülnek oda. Nem ismerem az itteni termékeket főleg akkor ha csak nevet adnak meg és mást nem. Na mindegy sikerült megcsinálni végre neki álltam volna a mai dolgomnak amikor bemondták a hangosba mindenki menjen a bejárathoz. Kiderült valami gond van hátul a raktárba. A többiek szerint valami zárlat lehet, mert nagyon büdös van és valami füstöl. Mindenkit kitereltek az épületből 5 tűzoltó autó jött 1 mentő komolyan már csak a rendőrök hiányoztak,úgy ugráltak ki a tűzoltók az autóból mintha tűz lenne és mentek be az épületbe. És ilyenkor nincs nálam fényképező! Minket még az épület elől is eltereltek át az út túloldalára a biztonság mindenek előtt. 1 órát ültünk a járdaszegélyen mikor közölték menjünk haza ma már nem mehetünk vissza dolgozni. Hurrá mondtam már mennyire szeretek itt dolgozni? ( igazából utálok itt lenni csak még nem találtam másikat és addig jó)

Pár kép a tortáról




Itt vagyok

nem tűntem el csak éppen mostanában nem volt kedvem írni.
Párszót az elmúlt egy hónapról, Megjártuk Deleware-t szomszédos állam nem nagy szám igazából azért mentünk mert Gábornak volt munkája ott és gondoltam amíg ő dolgozik addig én körülnézek fényképezgetek, de sajnos sok érdekes dolgot nem láttam sok sok kukorica földet azt igen, találtam egy strandot ahol eltudtam tölteni pár órát, de tele volt apró légy szerű állatokkal és amit megálltam már hemzsegtek is rajtam. Viszont még várakoztam kiolvastam egy könyvet :))) Képek itt
A második Július 4. is megvolt. Tavaly pont ezen a napon jöttem vissza Magyarországról, így lemaradtunk a tűzijátékról meg a nagy ünneplésről.
Az idén egész napos tanakodás után úgy döntöttem menjünk be Dc-be és nézzük meg a tűzijátékot.
A rádióba, neten, tv-be azt mondták be inkább mindenki válassza a tömegközlekedést, mert nagy dugó várható. Mi is metrót választottunk bár utólag jobban jártunk volna az autóval és akkor talán nem kések el a munkából se. A tűzijáték szép volt, de ennyi embert nem mostanában láttam, iszonyú tömeg volt. Haza felé a 4. metróra fértünk fel. Én élveztem, hogy nem kell mennem dolgozni :))Képek itt

Baltimore-t se hagytuk ki én már tavaly óta be szerettem volna menni megnézni a kikötőt és az akváriumot ,de Gábor mindig azt mondta veszélyes és különben sincs semmi érdekes.
2 héttel ezelőtt vasárnap elindultunk hogy akkor most megnézzük az Akváriumot már elég későn értünk oda és akkor a sor állt a bejáratnál, hogy inkább úgy döntöttünk vissza jövünk következő hétvégén. Így viszont volt idő megnézni a kikötőt. Láttunk vitorlás hajót a Pearl Harbor-i csatahajót, tengeralattjárót sok látni való nincs viszont egy sétára kiválóan alkalmas.
Képek itt

Nagyjából ennyi minden történt az egy hónap alatt tudom tömör beszámoló lett, de nincs kedvem hosszabban írni róla.