Daisypath Anniversary Years Ticker

2009. március 6., péntek

Depi

Biztos mindenki érezte már, hogy nincs kedve semmihez, semmi nem jó. Hétfő óta van ilyen érzésem ,talán köze van ahhoz , hogy náthás vagyok és tegnap óta fáj a fejem (pedig nem vagyok fejfájós).
Hétfőn fogászaton voltam. 6 évvel ezelőtt ki idegelték egy fogamat, tavaly elkezdett fájni, vissza mentem ahhoz a doktornőhöz aki csinálta, de ő épp szülési szabadságon volt ezért a helyettese nézte meg, ő meg nem látott rajta semmit azt mondta minden rendben. Gondoltam oké majd elmúlik , végül is annyira nem fájt.
Van egy volt kolléga nőm aki most egy fog orvos mellett asszisztens nagyon ajánlotta azt a dokit. Először a férjem ment el hozzá mert az ő fogai nagyon ramaty állapotba vannak. Azzal jött haza, hogy ilyen jó és normális dokinál régen volt. Én is bejelentkeztem hozzá, elküldött röntgenre lássa melyik fogam van ki idegelve. Azt mondta anno nem lett normálisan megcsinálva ezért be van gyulladva, de megpróbálja megmenteni. Kaptam gyógyszeres kezelést. Hétfőn vissza kellett mennem nagyon bíztam benne, de sajnos nem lehet megmenteni. Jövő héten szerdán kihúzza. Majdnem elsírtam magam , annyira rosszul esett. Tudom csak egy fog akkor is az enyém. Miért nem tudták annak idején normálisan megcsinálni? Ez olyan bosszantó, én ha elvállalok valamit azt normálisan megcsinálom.
Másik utálom, hogy mindenki ( tisztelet a kivételnek) azt kérdezgeti mikor megyünk? Honnan tudjam? Mintha ez rajtam múlna. Arról nem tehetek, hogy az NVC nem ad időpontot a nagykövetségre. Különben azt se értem ,miért ők adnak ,miért nem kérhetek én?
Lehet ez is közre játszik a depis hangulatomhoz.
Férjem látta rajtam, hogy eléggé oda vagyok, ezért elvitt fagyizni tudja az mindig segít :)Már sokkal jobban érzem magam:) Nekem van a legjobb és legaranyosabb férjem.:)) Nagyon szeretem.:))

2009. március 1., vasárnap

Farsang

Szombat este farsangi buli voltam, volt kolléganőim szervezték. 2 évvel ezelőtt valakinek (pontosan nem emlékszem Rita vagy Dóri ) eszébe jutott mi lenne, ha elmennénk farsangi buliba, de mindenkinek be kell öltözni. első alkalommal nyuszi lány, másodszor szoba lány most pedig katica.
Riáéknál kezdtük a buli egyben lakásavató is volt, mivel nem rég fejezték be a lakásfelújítást. Fél 9 körül értünk az étterembe egy táncra futotta utána már hozták a vacsorát.
Tárkonyos csirkét ettem rizi-bizivel hát ettem már jobbat is desszertnek mindenki várta a farsangi fánkot, de az idén kimaradt helyette pohárkérmet kaptunk ami nagyon rossz volt. Majd következett a tánc kifulladásig. Tavalyi zenekar sokkal jobban tetszett,mint az idei, de azért így is jól éreztük magunkat . Idén kevesebben voltak beöltözve, viszont sokkal több volt az extrém jelmez mint pl kupidó aki egy csávó én nem vállaltam volna , Michael Jackson igen ő is eljött :)

Képek szerintem magukért beszélnek:Természetesen jelmez verseny is volt na ki nyerte?
Kupidó. Mi lett a nyereménye, nem tudom nem figyeltünk annyira.


Tavaly Dóri volt a nyerő cigánylánynak öltözve.




Tavalyi nyertes Dóri

Csapatunk

Jackson



Kupidó (1 helyezett)



A többi kép az albumba!!!

Asszociációs játék

Játékra hívott Gabi (köszönöm a meghívást!), mégpedig, hogy az alábbi szavakra mi jut először eszembe:
anya: csak egy van
gyermek: majd én is szeretnék
testvér: örülök hogy van egy öcsém még ha 9 évvel fiatalabb is
barátság: mindig jól jön egy barát
boldogság: megfoghatatlan érzés
szépség: belső harmónia "az aki szép reggel is szép "
pénz: sajnos kell
félelem: együtt kell vele élni, megpróbálom leküzdeni
nyár: szeretem de nem a 40 fokot
otthon: családi fészek
napsütés: fény,
hóesés: legjobban akkor szeretem mikor karácsonykor esik.
kirándulás: erdő kivételével bárhová
gyermek kacaj: még nem tudok nyilatkozni:)
forró tea: inkább hidegen
virág: szépség, természetesen
szeretet: ragaszkodás, gyengédség
fénykép: emlék, amit időnként nagyon jó elővenni
reggel: egy új nap kezdete
mobiltelefon: bármikor elérhető vagy
munka:
társ: aki mindenben támogat
zöld: Szerencse ami minket elkerül
víz: nélküle nincs élet
szerelem: legcsodálatosabb érzés
féltékenység: ugyan már
könyv: jó könyv kincs
álom: megvalósulás
játék: újra gyerek lehetsz
sírás: öröm, bánat
Szem: lélek tükre
apa: fontos mint az anya
egészség: értékes
hangulat: utálnom a hangulat embereket
Adnám tovább, Nucanak, Dittinek,Szoffynak,Choconak. mert játszani jó!

2009. február 25., szerda

Busójárás


Minden év Februárjában megrendezik Mohácson a busójárást.
A böjti időszakot megelőző hat napig tart a mulatság az átváltozás és az újjászületés jegyében. A forgatókönyv ősi hagyományokra épül. Csütörtöktől farsangvasárnapig a gyerekhad uralja az utcát. Rongyos ruhába öltözve, jankeleként kergetőznek, csúfolódnak városszerte. Vasárnap a felnőttek csatlakoznak busónak öltözve.Eddig mindig vasárnap volt de akkor olyan tömeg van, hogy lépni nem lehet.

Az idén,hogy még itthon vagyunk gondoltuk elmegyünk kedden megnézni a téltemetést , ilyenkor zárul a program a főtéren máglyát gyújtatnak a tetejére tesznek egy koporsót és elégetik a telet.
Negyed négykor kezdődött a felvonulás mi azt lekéstük, mert előtte még elmentünk meglátogatni a mamámékat, majd együtt bementünk a főtérre, ott vártak ránk unokatesómék. Beszélgettünk, megvártuk a máglyagyújtást csináltunk egy csomó fényképet aztán eljöttünk haza. Nagyon jól éreztük magunkat függetlenül attól, hogy nagyon hideg volt.

Tegnap indulás előtt férjem felhívta az NVC-t van e időpontunk interjúra. Az ügyintéző azt mondta, hogy minden hónap első két hetében osztanak időpontot. A mi ügyünk február 12-én lett kész, ezért nem fértünk bele az első két hétbe. Férjem mondta, hogy eddig nem így volt erre a hölgy válasza most változtatták meg januártól. Email-ba értesítenek ha megvan az időpont.
A pozítívum az egészbe, hogy jövő héten már március van.

Pár kép a tegnapi napról a többi az albumba












2009. február 18., szerda

Még nincs..

időpont interjúra.
Hívtuk a nagykövetséget sajnos azt mondták lehet, hogy csak Áprilisra fogunk időpontot kapni.
A hölgy akivel a férjem beszélt nagyon kedves volt, felajánlotta ha megvan az időpontunk megpróbálja előrébb hozni. Jövő héten felhívjuk megint az NVC-t hátha tudnak újat mondai. Komolyan nem értem mit tart ennyi ideig. 6 éve lassan már 7 éve várunk a vízumra és még mindig tudják húzni.
Pedig én azt hittem innen már gyors lesz, és nem olyan elkeserítő.

2009. február 13., péntek

Hírek

Ma férjem felhívta az NVC-t kééééssssszzzz van az ügyiratunk. Hurrá! Most várunk a nagykövetségi interjú időpontját.

2009. február 6., péntek

UPS

Nagyon jó ez a UPS még ha egy kicsit többe is kerül mint a magyar posta, de nyomon lehet követni a csomag útját. Ezek szerint már kézbesítették a csomagunkat a vízumközpontba hurrá :))

Ilyen utat járt be a csomag:

Telephely Dátum Helyi idő Leírás
DOVER,
NH, US
2009/02/06 9:25 KÉZBESÍTVE

2009/02/06 7:27 ÚTBAN A KÉZBESÍTÉS FELÉ

2009/02/06 5:30 ÉRKEZÉSBEOLVASÁS
CHELMSFORD,
MA, US
2009/02/06 3:54 KIINDULÁSIÁLLOMÁS-BEOLVASÁS

2009/02/06 1:39 ÉRKEZÉSBEOLVASÁS
PHILADELPHIA,
PA, US
2009/02/05 14:32 KIINDULÁSIÁLLOMÁS-BEOLVASÁS

2009/02/05 11:10 BEHOZATALBEOLVASÁS

2009/02/05 8:09 ÉRKEZÉSBEOLVASÁS
KOELN (COLOGNE),
DE
2009/02/05 5:00 KIINDULÁSIÁLLOMÁS-BEOLVASÁS
KOELN (COLOGNE),
DE
2009/02/04 23:54 ÉRKEZÉSBEOLVASÁS
VIENNA,
AT
2009/02/04 22:25 KIINDULÁSIÁLLOMÁS-BEOLVASÁS

2009/02/04 21:34 ÉRKEZÉSBEOLVASÁS
VECSES,
HU
2009/02/04 20:41 KIINDULÁSIÁLLOMÁS-BEOLVASÁS

2009/02/04 19:17 SZÁRMAZÁSBEOLVASÁS

2009/02/04 13:07 FELVÉTELBEOLVASÁS
HU 2009/02/04 16:27 SZÁMLÁZÁSI INFORMÁCIÓK MEGÉRKEZTEK