Daisypath Anniversary Years Ticker

2009. június 24., szerda

Megérkeztem

Szerencsésen megérkeztem tegnap délután. Az úton nem volt semmi probléma, azt leszámítva hogy Londonba nem kaptunk leszállási engedélyét ezért késett a gép, rohannom kellett a csatlakozáshoz sőt már a nevemet is bemondták.
Sajnos sokat nem aludtam a gépen,de legalább sikerült átállnom.

Elég sűrű hetem lesz, nemsokára megyek a mamámékhoz onnan holnap reggel jövök haza.Csütörtökön, pénteken anyuval sütit sütünk az esküvőre.
Legközelebb majd az esküvő után jelentkezem.

2009. június 21., vasárnap

Vegyes

Régen nem írtam mar, lusta( hogy is van ez? ha a lustaság fájna üvöltenék szerintem az egész hetet végig üvöltött volna.) voltam meg nagyon nem is volt miről. Amióta nincs suli nem történik semmi érdekes ( meg amúgy sem. Szerintem közrejátszott az időjárás is, amióta itt vagyunk szinte minden másodig vagy harmadik nap esik. Pedig olyan jól elterveztem mire hazamegyek az esküvőre lesz egy kis színem, ez nem sikerült sőt szerintem fehérebb vagyok mint voltam. Na nem baj majd meglátogatom a Szolit, mégse úgy nézzek ki mint a mentő autó :)

Kedden Annapolisba jártam. Még megérkezésünk után voltunk arra felé, de most egyedül is bemerészkedtem. Olyan jó volt egy kicsit sétálni ( ott van egyedül sétáló utca szerű) nézni a vizet és csináltam egy csomó képet. Az idő nem volt jó erősen gondolkodtam hogy elinduljak e, de a végére még a nap is kisütött egy kicsit.
Szerdán, csütörtökön itthon voltam mivel egész nap esett.

Pénteken bevásárló körúton voltam, mivel most 2 hétig nem leszek itt megpróbáltam férjemnek összevásárolni minden félét nehogy éhen haljon. Wal-mart,Aldi volt a célpont. Aldiba találtam német csokit pontosan egészmogyóros étcsokit ( ez a kedvence) persze nem hagyhattam ott. Haza felé meg is jegyeztem többet nem megyek pénteken vásárolni szinte lépésbe jöttem haza felé, gondolom mindenki időbe indult el a munkahelyéről. Mondjuk itt akkor is dugó szokott lenni ha egy rendőr áll az út mellett.

Szombaton neki álltam piskótát sütni a másnapi tortához, természetesen elsőre nem sikerült neki álltam még 1 x az már jobb lett, de másnapra mind a kettő ragacsos lett olyan mintha meg lett volna locsolva a teteje vízzel. Ráadásul még a kocsi akkumulátora is lemerült égve hagytam rajta a világítást. Vasárnap már jobb volt, miután az ünnepeltet elzavartam egy doboz piskóta porért és az sütöttem meg. Délután csomagolással telet ,hétfő este indulok haza. Unokatesómék lagzija lesz 27-én, ezt nem lehet kihagyni. Sajnos nem maradok sokáig Július 3.-án már jövök is vissza,de lesz 1 éjszakám Londonba végre találkozhatok barátnőmmel, fél éve nem láttam

Nagyon Boldog Szülinapot kívánok drága férjem!!!!!!!!!!!!

(én sütöttem)

"Ez a nap más, mint a többi, ezt te is jól tudod,
Másként kelt fel reggel a Nap, és másként járt a Hold.
Köszöntünk hát téged, ha már így együtt vagyunk,
És ajándékul fogadd el vidám kis dalunk:
Boldog, boldog, boldog születésnapot,
Kívánjuk, hogy legyen még sok ilyen szép napod."



2009. június 16., kedd

Pizza

Amióta vége van a sulinak, azóta annyi időm van . Nekiálltam böngészni a netet, és olyan sok jó receptet találtam közte volt ez a nagyon finomra sikeredett Pizza is. 2 hete már csináltam egyet de az nagyon nem volt jó, azt is lehet hogy csak én voltam a béna. Mivel itt nem lehet kapni friss élesztőt csak szárítottat arról meg azt olvastam nem kell felfuttatni, csak össze kell keverni az alkatrészeket és majd a tésztába dolgozik. Na most az enyém kb 3 órán át kelt ,de nem lett nagyobb. A mostani tésztát már úgy csináltam, hogy a szárított élesztőt is felfuttattam nekem ez vált be.
Íme a kép a recept itt van. Ajánlom mindenkinek. Annyi változást csináltam, hogy a fele paradicsomos alapú férjem csak így szereti.



2009. június 10., szerda

Vége a sulinak

Tegnap vége lett a sulinak, majd július 6.-án szeretettel várnak mindenkit vissza. A buli jól sikerült volt étel ital bőségesen. Fő ételnek Csirkepörköltet csináltam. Desszertnek pogácsát és kakaós kalácsot. Mind a 3 nagy sikere volt hamar elfogyott és még dicséretet is kaptam. A kezdő csoport tanárjának különösen ízlett a pörkölt. Oklevelet is osztottak azoknak akik 100 órát voltak suliba. Én ebből kimaradtam, majd a legközelebbi alkalommal.
A Portugál csajszi rizses hús szerűsége nagyon finom volt. A Mexico kajáról lecsúsztam, én voltam a fényképész. A másik az összes Mexico megrohamozta az a kaját igazából nem értem miért, ennek pont az lenne a lényege, hogy mindenki megkóstolja a másikét. Na mindegy így jártam. Viszont a saláta senkinek nem kellett én megörültem neki.
Jöjjenek a képek.




A csoport ( sajnos nem az egész volt aki nem tudott eljönni)

Kalácsom

Terül terülj asztalkám

Éhes banda :)


2009. június 3., szerda

International day

Jövő hét kedden International day lesz a suliba. Ez azt jelenti, hogy mindenkinek kell valami olyan ételt vinnie ami jellemzi a hazáját. Vagyis egy desszertet és főételt. Mivel nem vagyok egy nagy konyhatündér így fogalmam sincs mit csináljak. Ha valakinek van ötlete szívesen fogadom, de recepttel együtt.

Gondoltam a palacsintára, de nincs palacsinta sütőm így sajnos ez elnapolva, pedig úgy ennék már egy jó Nutellásat.

Más hétfőn végre ideért a Verizon szerviz. Szegény 2 órát küszködött vele, de sikerült működő képes internetet összehoznia. Azt mondta ide el se adhatták volna a szolgáltatást, mert olyan öreg vezetékek vannak. De sikeresen megoldotta a problémát.


És íme a legújabb szerzeményem, természetesen ingyen. Úgy örülök neki!


2009. június 1., hétfő

Verizon 2

Legutóbb írtam, hogy pénteken kijönnek és megnézik mi a helyzet az internettel, hát természetesen nem jöttek, pedig egész nap itthon ültem direkt nem mentem sehová. Még arra se voltak képesek, hogy felhívjak bocsi még se jövünk, mert nagyon sok a munka vagy valami. Havi 40$ amit az 1mbit-es netért kérnek nagyon sok! Főleg akkor ha csak a negyedével jön. Szombaton férjem rohan haza munka után, mert most telefonáltak neki, mindjárt itt lesz valaki és megnézi mi a probléma. Na azóta is jönnek!
Ennyit az internetről a lényeg hogy van tudok beszélni a családdal a többit meg nem érdekel.
Azért ez csalódás volt, azt hittem itt előrébb tartanak már. Magyarországon a Digi tv-nél jobb a szolgáltatás.

De történt jó is, mivel egész nap itthon ültem ráértem böngészni a hirdetéseket. Volt egy hölgy aki fényképezőt, scannert, nyomtatót hirdetett, hogy neki már nincs szüksége rá és oda adná valakinek ingyen. Gyorsan küldtem neki mailt. Vissza írt, hogy a fényképezőt már oda ígérte másnak de a többit megkaphatom. Szombaton reggel el is mentem a cuccokért és megkaptam a fényképezőt is, mert nem jöttek érte Hurrá!!!! Nagyon örültem neki!
A fényképezőt viszem haza meglepem vele férj szüleit, mert ami van nekik hát, hogy is mondjam nem egy mai darab .
Majd lefényképezem a szerzeményeket, de jelenleg lemerültek a tölthető aksik és nincs aksitöltőnk. Csak sikerült még egy képet csinálni.



Vasárnap reggel elmentünk az autós boltba, mert a fehér autó rendetlenkedett egy kicsit. Valami olajnyomás érzékelő szenzor mondta fel a szolgálatot. Én nem értek hozzá, de férj addig olvasta fórumokat meg keresgélt,amíg meggyőzött róla tényleg ez a baja. És lám igaza lett fehér autó megjavult.
Ebédre csináltam pizzát, életem második pizzája, be kell valljam nem vagyok egy konyha tündér ,de ez tényleg finom lett. A recept itt van.