Daisypath Anniversary Years Ticker

2010. március 17., szerda

Hétvége

Elég sűrűre sikerült a hétvége annak ellenére, hogy nem terveztünk semmit mivel egész hétvégére esőt mondtak.
Kezdjük ott hogy pénteken találtam matracot az ágyhoz le is beszéltem a pasival este megyünk megnézni. Egyet felejtettem el péntek itt mindig csúcsforgalom és hiába indultunk el időbe sajnos nem értünk volna oda 8-ig( csak addig ért rá). Gondoltuk hamár úgyis az ikea közelébe vagyunk bemegyünk és megnézzük pontosan milyen matracot is találtam. A matrac jónak ígérkezett főleg ha tényleg ugyan az amit megnéztünk és ami nem mellékes harmad árba. Felhívtam az emberkét mondtam neki szombaton délelőtt ott tudunk lenne ha az neki megfelel. Megfelelt.
Mivel még haza felé is elég nagy forgalom volt, így megálltunk az egyik boltnál bevásárolni. A bolt mellett volt egy olasz étterem gondoltuk kipróbáljuk. Számomra elég nagy csalódás volt. Nem is írok róla mert csak mérges leszek ha eszembe jut.


Szombaton délelőtt elmentünk a matracért olyan volt amilyet az Ikeaba láttunk. Egyet sajnálok, nem csináltam fényképet arról ahogy betuszkoltuk a személy autóba a majd 2 m hosszú matracot :)) Nagyon vicces volt ketten sráccal az egyik oldalról toltuk a másik oldalon a Gábor próbálta behúzni az autóba.
Végül is nagy nehezen betuszkoltuk erre a srác megszólal nem gondoltam volna hogy befér :))


Szombat este:
Régóta szeretnénk venni egy 7 személyes autót de mindig azt mondtuk rá érünk nincs olyan akit el lehetne hozni a reptérről. Gábor addig nézegette a hirdetéseket még szombat este talált egyet nagyon jó árba adták. Mivel már elég késő volt és csak telefonszám volt megadva küldtünk neki egy üzit mikor nézhetjük meg. Rendes volt a srác mert még este ( 10 óra) vissza írt Van már egy érdeklődő és reggel 9:15-re mehetünk megnézni.


Vasárnap reggel kicsivel a megbeszélt időpont előtt értünk oda (Gps rosszul kalkulát vagy mi voltunk gyorsak). Első látásra nagyon megtetszett. Ki is próbálhattuk nagyon szuper kis járgány.
Megkérdeztük meg akarja e várni azt az emberkét aki elsőnek ígérte magát mert ha nem akkor mi megvesszük. Nem várta meg.

Ő a mi új autónk!
Már csak átíratni és le műszakiztatni kell.

(Ez a kép az eladónál készült még vasárnap. )

8 megjegyzés:

Mama A, írta...

Ha egyszer egy üzlet beindul :)
Gratulálok az új mindenekhez! Apránként Ti is haladtok:)

Tinkmara írta...

Nagyon csini új barátotok van. Én is gratulálok. Legyen szép hétvégétek. :)

Robi írta...

Nekem nagyon tetszik!:P Örülök az új szerzeményeiteknek.:D Csak így tovább!:)

Betty írta...

Köszönjük igyekszünk!

Niki írta...

Sziiaa!!
Gratulálok az uj kocsihoz!!
Még matracvásárlás elött kellett volna..hehe.. nagyon aranyos az a matracos sztori, pláne a srác beszólása...fuu szerintem kiguvadt volna a szemem egy ilyen beszolás után.. :D

Névtelen írta...

Szia,

véletlenül találtam a blogodra (Tinkmarától "jöttem" ide) és ha jól olvastam, akkor Pécsről mentetek ki? Mert én Pécsett élek:)))

Szilvi

Betty írta...

Szia Igen mi is pécsiek vagyunk.

Niki nem volt sértő a beszólása inkább vicces.

Robi írta...

Van valamim számodra. Kukk be hozzám!:)