Daisypath Anniversary Years Ticker

2010. március 3., szerda

Tűzjelző

Munkahelyen tegnap megszólalt a tűzjelző. Épp a raktárba voltam amikor hallottuk az éles visitó hangot többiek szaladtak előre én meg álltam ott mint a birka azt se tudtam mi van. Mivel se füst se semmi nem volt, így gondoltam majd kikapcsolják. Pár perc után mindenkit előrehívtak a bejárathoz fogtuk a kabátunkat és vártuk a tűzoltókat mert kiderült nem lehet csak úgy kikapcsolni. Szerintem nem telt el 5 perc és 2 autóval meg is jelentek minket kitereltek az épületből persze tűz nem volt szerencsére így hamar vissza mehettünk dolgozni. És én pont ilyenkor hagyom otthon a fényképezőt.

Ma reggel hivatalosan 5-ig dolgoztunk gyakorlatilag 6:30-kor léptem ki az ajtón. A reggeli nyitós manager elfelejtett jönni és itt az aki velünk dolgozik supervisor nem engedhet minket ki. Kicsit viccelődtünk mi lenne ha bekapcsolná valaki a tűzjelzőt mint előző nap mert akkor mindjárt mehetnénk haza.:))) A vicc az egészbe az volt, hogy egy manager-nek kellett volna jönnie 5-re dolgozni a másiknak 6-ra na most egyik se jelent meg és nem is vették fel a telefont. Egy másik manager jött be aki ott lakik a közelbe, de ő is csak 6 után vette fel a telefont.

Ma megyek a héten utoljára dolgozni, utána 2 nap szabad.

2 megjegyzés:

Niki írta...

Szziiiiiaa!!
Végre van idöm olvasgatni !!
Na a tüzjelzök ezek szerint mostanában megkattannak, nálunk meg folyamatosan csipog éjjel-nappal, kiderült hogy elemet kell cserélni, de senki sem nyul hozzá....igen, ilyenek az amcsik, nem szeretnek pontosan járni dolgozni én is észrevettem.....ha kezdés elött másfél perccel beesik az ajtón az már korainak számit....
Nem szivbajos egyik sem.
Nekem is most van 2 szabadnapom! Akkor remélem beszélünk majd!

Phoebe írta...

Azta, de megujultal, vagy csak nekem nem volt idom olvasni mostanaban.Ltom, beteg is voltal, sajnalom.Az viszont jo, hogy mehetsz haza, en is mennek mar nagyon..